Author's posts
dec 06
Mikulás-nap az iskolánkban
Iskolánkat december 6-án idén is meglátogatta a Télapó. A hagyományunknak megfelelően most is egy 8. osztályos tanuló töltötte be a Mikulás szerepét, akinek a lány osztálytársai, mint krampuszlányok segítettek. Szükség is volt a segítségre, mert feladatuk már korán reggel megkezdődött a tanulók, a pedagógusok és a szülők fogadásával. Ezután a délelőtt folyamán az osztályokat látogatták …
dec 06
Advent iskolánkban
Az adventi hetek, a karácsonyvárás egyik legjelentősebb ünnepi időszakunk az év során. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. Az advent az ünnepekre való ráhangolódás, a készülődés ideje. Mivel a tanulók idejük jelentős részét az iskolában töltik, az iskola is az ünnepi ráhangolódás helyszínévé vált. Ennek keretében időnként kilépünk az iskola hagyományos …
dec 04
Karácsonyfa-állítás az iskolánkban
Az előző évekhez hasonlóan, idén is feldíszítettük az iskola karácsonyfáját. A hatalmas fenyőfát, az iskola technikai dolgozói, férfi pedagógusai és a felső évfolyamok fiú tanulói együttes erővel állították fel az iskola aulájában. A fa feldíszítésében az iskola tanulói, a pedagógusok, és a technikai dolgozók vettek részt. A fára a már meglévő díszek mellé a tanulók …
nov 26
„Notebooközön” iskolánkban
Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt keretében eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le a Klebelsberg Központ és a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt., melynek köszönhetően 140 ezer darab notebook kiosztása valósulhatott meg ebben az évben. Iskolánk az elmúlt egy évben jelentős számban részesült ezekből az …
nov 21
SpaceBuzz oktatási program
Iskolánk szeptember elején pályázott, majd a sikeres jelentkezés után, csatlakozott a SpaceBuzz oktatási programba. Ez projekt egy ingyenes, STEM tanulási módszert is alkalmazó oktatási program, amely felkészíti és elviszi a gyermekeket egy virtuális űrutazásra, miközben tudatosítja bennük a klíma- és környezetvédelem fontosságát. 30 fő felső tagozatos diákkal vágunk bele a kalandba, mely során 12 küldetést …