Az idei adventi időszakban a felső tagozatos lányok mézeskalácsot sütöttek és díszítettek Dr. Nagyné Baráth Enikő tanárnő vezetésével. A tésztát a gyermekek nyújtották, szaggatták. A kisült mézeseket kidíszítették és becsomagolva haza is vittek belőle. A maradékot pedig szétosztották a pedagógusok, felnőttek és fiú osztálytársaik körében. Nagyon szépre és finomra sikerültek a sütemények, a lányok pedig …
Category: Egyéb
dec 12
Hangos olvasási verseny – „Olvasás bajnokság”
Iskolánkban, a hagyományokhoz híven 2025.12.12-én intézményszintű hangos olvasási versenyt rendeztünk. Az olvasás különleges ajándék: olyan kapu, amelyet, ha kinyitunk, új világok tárulnak elénk. Mesék kelnek életre, kalandok várnak ránk, új ismereteket szerezhetünk, és közben önmagunkról és másoktól is rengeteget tanulunk, barátságot köthetünk.A tanulók egy ismeretlen szöveget (mesét) olvastak fel kétszeri néma átolvasás után. A szöveg …
máj 07
Dömdödöm, dől a fa!
A Kisvárdai Várszínházban már több éve színházbérletünk van. május 6-án, ezt a mesejátékot néztük meg Halász Judit dalaival a Mandala Dalszínház előadásában. Híres költőink Petőfi Sándor és Babits Mihály megzenésített verseit is élvezhették tanulóink, melyek a lelküket csiszolta, finomította. Az örök tanulság sem maradt el. Ez a bájos mese a barátságról, szeretetről, önzetlenségről, az egymás …
ápr 17
Iskolában az erdő
Április 16-án Iskolában az Erdő programon vettek részt 1-8. osztályos tanulóink. Erdőpedagógus három különböző csoportnak interaktív foglalkozást tartott. Az erdő, mint egy önmagában fenntartható életközösség és annak fontos része a talaj került bemutatásra.Foglalkozás során a gyermekek megismerkedtek a humuszképződés folyamatával, az erdei talaj összetételével és jó pár élőlényével.
ápr 09
Kézműves foglalkozás Kisvárdában
2025. 04. 09 -én Kisvárdán a Rétközi Múzeum kézműves foglalkozásán vettünk részt. Már ismerősként érkeztünk, mert a karácsonyi ünnepekre hangolódva kellemes, hasznos délutánt töltöttünk el itt.Ez alkalommal tulipános ládát (kelengyék tárolására alkalmas tároló) kicsinyített mását, festettük meg, előrajzolás után. Megismertük a régi népi hagyományokat, szokásokat és népművészetet. Betekintést nyerhettünk elődeink életébe, a múlt egy kis …
- 1
- 2






