Kolontos Palkó mesejáték

Az alsó tagozatos tanulóinkból 24 gyerek vásárolta meg az idén is színházbérletet. Az utazás ingyenes volt. A VOLÁN által biztosított mentesítő busz igazodott a menetrend szerint közlekedő buszjárathoz. Köszönet ezért, mert a családok számára ez óriási segítség.

  1. 11. 6- án a kisvárdai Várszínházban a Nektár Színház előadásában Kolontos Palkó mesejátékot tekintettük meg.

Népmesei motívumokból építkezett az izgalmas, színes, zenés előadás. A lusta, bolondos Palkó furfanggal, legyőzte a gonosz ördögöt. Visszaszerezte Zsákodi uram pipáját, s elnyerte Iluska kezét. A mese végén győzött a jó, s elveszett a gonosz.

„A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.”

Erdei iskolában a felső tagozat

November 3-án iskolánk felső tagozatos tanulói a „Természetben egyenlően” elnevezési program keretében Márokpapiban járt a Csiperke Erdei Iskolában.

Délelőtt 10 órára érkeztünk a helyszínre, ahol rövid tájékoztatást kaptunk az erdei iskola történetéről, programjairól. Ezután a közeli töltésen sétálva megismerkedtünk a környék jellegzetes növényzetével és állatvilágával, különös tekintettel a gyógynövényekre. Érdekes, vidám tájékoztatót hallhattunk ezekről a növényekről, azok hasznosításáról. A finom ebéd után busszal elmentünk Tarpára, ahol felgyalogoltunk a Tarpai-hegyre. Közben megismerkedtünk a hegy kialakulásával, a szőlőtermesztés kezdeteivel. Szép időnk volt, így megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, Ukrajna hegyeit.

Jó hangulatú, érdekes napot töltöttünk el együtt.

Kisvárdai Tájház – múzeum pedagógiai foglalkozás

2025. 10. 07 – én Kisvárdán a Rétközi Múzeum kézműves foglalkozásán vettünk részt. Megismerkedtünk a múlt században szívesen viselt női népviselettel. Ajak és Kisvárda környékén élő egyszerű, fiatal lányok öltözéke színes, választékos volt. Ezt a róluk formázott babák látványosan szemléltették. Ehhez hasonlókat készítettek a gyerekek a kapott kellékekből. Örömet okozott, hogy az alkotásokat haza is vihették.

A magyar népművészetben csak az nem veszi észre a fantasztikus elemeket s a képzelet teremtő erejét, aki behunyja a szemét.

Lükő Gábor

Világ Gyalogló (Hó)Nap

A Magyar Szabadidősport Szövetség által meghirdetett Világ Gyalogló (Hó)Nap elnevezésű programon vettek részt iskolánk felső tagozatos diákjai. A program célja a gyaloglás népszerűsítése, hiszen a közösségben való aktív gyaloglás élményekkel gazdagít. A helyi nevezetességek megismerése és felfedezése pedig remek kiegészítése lehet ennek a programnak.

Így október 3-án, pénteken mi is felkerekedtünk. Rövid buszút után először megnéztük Vásárosnaményban a Vadászati Kiállítást, ahol valódi hanghatások kíséretében tekintettük meg a gazdag, érdekes kiállítást.

Kiegészítő programként vállaltuk, hogy foglalkozunk az egészséges táplálkozás témájával is. Ezt két rövid feladat keretében tettük meg.

Majd elgyalogoltunk a gergelyiugornyai Tisza-partra, miközben érdekesség gyanánt időnként különböző állatok mozgását utánozva haladtunk.

A gyermekek mintegy 7 km-t tettek meg gyalog a kirándulás folyamán, amely teljesítményre méltán lehetnek büszkék. Jutalmul oklevelet és édességet is kaptak.

Határtalanul program – Erdély

2025. június 2-6. között iskolánk 11 tanulója intézményünk másik három tagintézményének tanulóival együtt a Határtalanul program keretében Erdélyben kirándult.

1. nap

Indulás a megbeszélt időpontokban az egyes tagintézmények előtt történt, előre egyeztetett időpontokra időben megérkeztek a tanulók és így nekivágtunk a reményekkel teli útnak az idegenvezető irányításával. Királyhágón átutazva az első megállónk Bánffyhunyadon volt, ahol a Református Templomot néztük meg és meghallgattuk a templom történetét. Innen egyenesen a szállásunkra mentük, amely Parajdon a Barbara Vendégház volt, ahol mindenki elfoglalhatta a szobáját, felfedeztük a közös helyiségek (konyha, társalgó, udvar) adta lehetőségeket. Gyerekek tudtak az udvaron játszani, asztaliteniszezni, csúzdázni, trambulinozni, valamint kerti társalgó lehetőséget nyújtott arra, hogy a különböző tagintézmények tanulói barátságokat alakítsanak ki. A szálláshely mindenkinek nagyon tetszett, nagyon hamar otthonosan mozogtak a gyerekek az egyébként körbe kerített területen. A vacsora húsleves, sültcsirke burgonyapürével volt. A Grand Tours utazási iroda munkatársa, aki nagy rutinnal és tapasztalattal rendelkezik, biztosította számunkra a biztonságos utazás feltételeit.

2. nap

A bőséges reggeli után útnak indultunk Korondra, ahol egy helyi szövőnő műhelyét látogattuk meg. Itt részletesen megismerkedtünk a szövés munkafolyamataival, székely népviselettel és érdekességeket is hallhattunk a témával kapcsolatban. Aki szeretett volna, az kézzel készített dolgokat vásárolhatott. A következő megállónk kis séta után a taplász műhely volt. A mesterember megmutatta nekünk a tapló gomba feldolgozásának rejtelmeit, fogásait és számtalan felhasználási lehetőségét. Ebédünket a helyi szörp és lekvárkészítő manufaktúra filagóriájában fogyasztottuk el. Különleges, kemencében sült kenyérrel sajtokat, lekvárokat kóstolhattunk meg és finom gyógyteát ittunk hozzá. Természetesen itt is alkalmunk nyílt helyi finomságok megvásárlására. Ebéd után Farkaslakán menet közben megnéztük a faszénégető boksákat. Tamási Áron emlékházát látogattunk meg, illetve síremlékénél leróttuk tiszteletünket és a gyerekek elhelyezték a koszorút. Nagy meleg ellenére sok tanuló saját maga készíthette el kürtőskalácsát, akik pedig nem sütögettek, ők közben elfogyaszthatták az előre elkészített termékeket. Szabad program keretében korondi termékek megvásárlására nyílt lehetősége a gyermekeknek. Szuvenírek beszerzését követően a sófeldolgozás rejtelmeibe kaptunk betekintést. Vacsora után pedig a korondi Művelődési házban folklór esten vettünk rész, ahol a helyi fúvós zenekar előadása, néptáncosok produkciója és népdalok hallgatása után egy közös tánc következett. A nemzeti összetartozás napja alkalmából elénekeltük a magyar és székely himnuszt. Búcsúzóul minden gyermek és felnőtt fánkot kapott. Az időjárás nekünk kedvezett, hiszen napos időjárásban volt részünk a nap folyamán.

3. nap

A reggeli rutin után utazás következett a csíkszentsimoni Csiki Chips gyárba. A gyártás folyamata igen érdekelte tanulóinkat, figyelmesen hallgatták végig az előadó érdekes mondandóját. Különböző kérdéseket tettünk fel, amelyre meglepő válaszokat kaptunk. Az út során csodálhattuk a gyönyörű tájat. Idegenvezetőnk a programok előtt megfelelő információval látott el minket összefoglalójával. Egy kis lecsendesülésre volt lehetőségünk a gyönyörű csíksomlyói Mária Kegytemplomban. A gyerekek csodálattal nézték végig a templom belső díszítését, a falfestményeket és a kegyeleti tárgyakat. A hosszú út végén elértük az 1000 éves határt. Az itt található 30-as vasúti őrházházban számtalan érdekességre hívták fel a figyelmünket. A gyerekek egy kis bunkeren is átmehettek.

4. nap

A negyedik napunk reggelén első utunk Szovátára a Medve – tóhoz vezetett. Az idegenvetőnk széles körű ismertetőt tartott a tó keletkezéséről, történetéről és jelenéről. Körbesétáltuk a tavat, közben a sókarsztot is megcsodáltuk. A séta során friss medvetappancs nyomokat fedeztünk fel. A bözödújfalui emlékpark felé tartva idegenvezetőnk a terület történelmi érdekességeivel tartotta fenn figyelmünket. A Szalmakalap Múzeum és a szalmafeldolgozás rejtelmeibe kaptunk betekintést a következő állomáson. A gyerekek szalmaangyalka készítés fortélyát is elsajátították és megkóstolhatták a csodakút friss vizét. Kanyargós út után értük el a székelyderzsi vártemplomhoz. Az idegenvezető segítségével elemeztük a falfreskó részleteit és történelmi múltját.

5. nap

Elérkezett az utolsó nap, természetesen az átadás előtt összepakoltattuk a gyerekeket és megpróbáltuk a lehető legtisztábban és rendezettebben elhagyni szállásunkat. Az átadás rendben zajlott. Szállásadónk hozzáállásával és a szállás minőségével nagyon meg voltunk elégedve. Bármilyen kérésünk, óhajunk volt, mindenben segített, ezért nyugodt szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek.