PénzFutam

2023. március 22-én, szerdán délután a felső tagozatos osztályokból négy 3-4 fős csapat vettünk részt a PénzFutam nevű pénzügyi kalandjátékban. Ez a játék a Pénz7 Pénzügyi és vállalkozói témahét kísérőeseménye, melyet a Pénziránytű Alapítvány és a Medve Matek csapata talált ki.

Az ország több mint 210 pontján elérhető PénzFutam játékosan ismerteti meg a diákokkal a mindennapi pénzügyi alapokat. A játékosok a választott szabadtéri pályán állomások (GPS-lokációk) között vándorolnak, és ott az okostelefonjukra érkező feladatokat próbálják megoldani „akadályverseny” jelleggel. A pályák három korosztály számára, három különböző nehézségi szinten érhetők el.

Mi Vásárosnaményban a városi közparkban és játszótéren játszottunk. A kaland során minden csapatnak 7 + 3 pénzügyi feladványt kellett megoldania, miközben 10 különböző helyet kerestünk fel a parkban. Néha nem csak a feladat kiszámolása, hanem az állomás megtalálása is kihívás elé állított egy-egy csapatot. A végére minden csapatnak sikerült a 7 alap feladatot időben megoldania és a 3 bónusz feladat közül is többet.

  • Az 5. osztályos GréJáZso nevű csapat, Diák Gréta Kata, Kiss Jázmin Emese, Zsóder Zsombor István, gyémánt fokozatot ért el.
  • A 6. osztályos Mókusok csapat, Ádi Vilmos, Bihari Dávid, Hódos Abigél, Ónodi Virág arany fokozatot ért el.
  • A 7. osztályos Három Muskétás csapat, Bartha Dominika, Kovács Csenge, Matolcsi Amanda gyémánt fokozatot ért el.
  • A 8. osztályos DEEB, Balogh Emília, Baráti Dorka, Szabó Eszter, Virágh Boglárka, gyémánt fokozatot ért el.

Vélemény, hozzászólás?